Az elmúlt két hétvége mindegyikén volt szerencsém hikingolni (ahogy errefelé mondják). Ezt valahogy erdei túra és hegymászás keverékeként lehet elképzelni. A helyszín a New Hampshire-beli White Mountains volt.
Első alkalommal a Mount Morgant hódítottuk meg. Ez kb. 2220 láb magas, az emelkedés kb. 1500 láb (1 láb ~= 0.3 m), a túra olyan 5-6 órába telt, de a csúcson elég sokat pihentünk, szórakoztunk. Valójában erről se könnyű írni, hiszen itt is az volt az élmény, hogy megtehettünk, átélhettünk egy ilyen túrát :)
Az alábbi két képen látszik nagyjából, hogy milyen volt az utunk:
Eddig még csak fárasztó volt, aztán később jöttek az izgalmasabb részek is. Volt, ahol létrán kellett mászni, és volt, ahol szűk résekbe kellett bebújni:
Előbb-utóbb azért sikerült felérni a csúcsra, ahol jó kis képeket csináltunk :)
Első alkalommal a Mount Morgant hódítottuk meg. Ez kb. 2220 láb magas, az emelkedés kb. 1500 láb (1 láb ~= 0.3 m), a túra olyan 5-6 órába telt, de a csúcson elég sokat pihentünk, szórakoztunk. Valójában erről se könnyű írni, hiszen itt is az volt az élmény, hogy megtehettünk, átélhettünk egy ilyen túrát :)
Az alábbi két képen látszik nagyjából, hogy milyen volt az utunk:
Eddig még csak fárasztó volt, aztán később jöttek az izgalmasabb részek is. Volt, ahol létrán kellett mászni, és volt, ahol szűk résekbe kellett bebújni:
Előbb-utóbb azért sikerült felérni a csúcsra, ahol jó kis képeket csináltunk :)
És persze a kilátás is magáért beszél...
Egyébként hatan voltunk összesen: mi hárman BME-sek, plusz András, az ő apukája, illetve neki egy kollégája. Annak ellenére, hogy általában András apukájára kellett várni, mindenki úgy gondolta a túra után, hogy nem fáradtunk el eléggé, úgyhogy hazafelé még tettünk egy kis kitérőt a Maine állambeli Yorkba, hogy megnézzük az óceánparton a világítótornyot.
Végül elmentünk Eppingbe, hogy az ottani, templomnak látszó étteremben fogyasztott vacsorával zárhassuk a napot, de a másfél órás előrelátható várakozási időre való tekintettel inkább maradtunk a menzás opciónál.
Egy héttel később, vagyis az elmúlt hétvégén ismét elindultunk a White Mountains-hez, ez alkalommal a Mount Chocorua-hoz.
Ez alkalommal a társaság is kicsit más volt: három amerikaiból (akik eredetileg mind oroszok), három magyarból (Janka, András, én) és öt ázsiaiból (Hadar és kollégái) állt, bár ez utóbbi csapat a terepre való tekintettel elég hamar lekapcsolódott. Ez a csúcs kb. 3477 láb magas, és hasonlóan izgalmas és gyönyörű volt, mint a korábbi. Sőt, itt még vízesésünk is volt:
Pár óra túra után fel is értünk a csúcsra, ahol ismét pazar kilátásban részesülhettünk. Ja igen, a felsorolásnál kifelejtettem Csibészt, aki szintén megmászta az egész hegyet :)
Nagyon jól bírta, és egy-két komolyabb sziklától eltekintve végig nagyon bátor volt. A csúcs közelében akadt néhány olyan helyzet, ahol kézből kézbe kellett adni, mert túl nagy távolságot kellett áthidalni. Szegényke azért hazafelé a kocsiban az első perctől az utolsóig aludt :)
És végül, de nem utolsó sorban íme egy kép a társaságról:
 |
| --> Artem, Anastasia, András, Pavel, Janka --> elöl személyesen én |
A napot egy Libby's-es bulival zártuk, ahol egyben Hadar születésnapját is ünnepeltük. Persze ez is bezárt már 1-kor (Bp.-en egy kis túlzással kb. akkor nyitnak...), tehát 0:45-kor már üres volt a hely. Ahhoz képest egyébként, hogy $5 egy pint (< korsó) sör... otthon még talán a leglepusztultabb kocsmában sem találkoztam olyan mocsokkal, undorítóan ragadós padlóval és asztalokkal, mint itt... De ezt csak azért írtam, hogy legyen már végre valami negatív is! :)
A dús hétvégi programok miatt az éjszakákat többnyire háziírással, mintsem alvással töltöttem, de eddig még nem volt ezzel gond. A minap egyébként beszélgettem az egyik tanárommal (szintén házi kapcsán), de valahogy szóba került, hogy érdekelnek az autók. Ezen felbuzdulva elvitt az egyetem egyik műhelyszerűségébe, ahol két diákcsoport épít két különböző autót (hívjuk őket gokartnak); az egyik sima útra, a másik terepre készül. Az előbbi állítólag 130 km/h-val is képes száguldozni. Kipróbálnám... :)
Ami még újdonság volt a héten: pár hete jelentkeztem egy programra, ami arról szól, hogy kapok egy amerikai beszélgetőpartnert, aki jellemzően angolszakra jár; így neki is hasznos lehet az időtöltés, nekem meg pláne. Az első találkozót ma sikerült összehozni. Ő egy 19 éves angolszakos srác, Anthony-nak hívják. Egyelőre nagyjából ennyi személyes információm van róla, hiszen főleg általános dolgokról beszélgettünk, mint pl. milyen itt az élet, mennyi különbség van M.o.-hoz képest stb., de majd jövő héten hátha többet tudok meg :)
A hét további részét New Yorkban, azon belül New York Cityben fogom tölteni. Mivel pénteken nincs tanítás (naná, hogy aznap csak egy órám lenne összesen...), ezért csak a csütörtököt lógom el. Természetesen az egyik tárgyból miért is ne pont ezen a napon lenne a ZH?! Szerencsére viszont ez ún. take-home exam lesz, tehát végül is egy házi feladat, csak kicsit más szabályokkal. Ezzel valamennyire ki lettem segítve, bár remélem nem kell az egész villámvakáció alatt ezzel a feladattal foglalkoznom.
A következő bejegyzés tehát New Yorkról szól majd, és előreláthatólag jövő hét vége felé lesz időm megírni (mert még más házi feladat és más vizsga is lesz a jövő héten). Addig is az extra kíváncsi olvasók figyelmébe ajánlom az újonnan létrehozott tárhelyemet a Picasán, ahová terveim szerint az összes (publikálásra alkalmas) fényképet fel fogom tölteni, még talán visszamenőleg is. Máté kedvéért a szerzői jogokra való tekintettel ezen a ponton viszont muszáj megemlítenem, hogy a blogban és a Picasán található fényképek közül néhányat nem én készítettem, hanem mondjuk ő, vagy adott esetben Janka, vagy András. De azért sem fogom képenként kiírni a készítő nevét :)
Tehát: http://picasaweb.google.com/djkistom.
