Washington, D.C. - A befejezés

Harmadik nap szintén mentünk a 7:30-as reggelire, azután pedig az Arlington-temetőt néztük meg. Nem tudom, hogy hány sírhely van ott, de megvolt pár hektár az a terület. A Kennedy család is itt nyugszik.

A Washington Monument még a temetőből is látszik

Ezután szerettünk volna még elmenni a pénzverdébe, ahol állítólag egyetlen látogatás alatt is többmillió dollárt állítanak elő, de az sajnos szombaton zárva tart. Sétánk alatt láttuk még az FBI központi épületét is.

Mulder és Scully munkahelye

Délután elmentünk a régi postaépület tornyához (Old Post Office Tower), aminek a tetejéről szintén ki lehetett tekinteni (és láthattuk a hatalmas órát a toronyban). A következő állomás a Kémmúzeum volt. Na ez már nem volt ingyenes, sőt olcsó se ($18), de legalább nem is motoztak meg. Itt úgy kezdődött a program, hogy választanunk kellett egy személyiséget, amibe bele kellett bújni, és megjegyezni a hozzá tartozó adatokat, meg a küldetést, stb. Közben mentünk végig a múzeumon, mutattak régi tárgyakat, lehallgatókészülékeket, cigisdobozba rejtett kamerát stb., illetve mindenféle érdekes (de igaz) történeteket a kémek életéről. A vége felé volt a kikérdezés is a saját küldetésemről, és mivel mindenre emlékeztem, kiderült, hogy remek kém lennék... :)

A múzeumban sikerült elveszítenünk egymást, úgyhogy olyan 6 óra körül elindultam egyedül, hogy a hátralévő időben megnézzem az eddig még nem látott, szintén nagyjából egy helyen csoportosuló emlékműveket. Mivel már sötét volt, és az az út ahol menni kellett volna, pont el volt zárva az autóforgalom elől, így nagyon egyedül kellett volna sétálnom, és a statisztikákra való tekintettel ezt nem vállaltam be. Így csak a Jefferson-emlékművet tudtam lefotózni a Tidal Basin ("Árapály-medence") túloldaláról.

Jefferson-emlékmű a távolból

A nap zárásaként visszasiettem egy találkozópontra, ahol újra hozzácsapódtam Jankához és Mátéhoz, majd egy McDonald's-os vacsora után (ahol csak mi voltunk fehérek) visszamentünk a hostelbe.

Vasárnap éjjeli 3:45-kor keltünk, mert 4:15-kor jött értünk a shuttle bus, ami kivitt a reptérre, és így a 6:30-as járattal 7:35-kor le is szálltunk Bostonban. Onnan még Marloes vezetett egy órát, és 10 körül "haza" is érkeztünk Durhambe.

Azóta csinálgatom a házijaimat... :) (Legalábbis most már nagyon kellene.)

Washington, D.C. - A folytatás

Második nap hajnalok hajnalán keltünk, hogy odaérjünk a 7:30-as reggeli elejére, ahol egy vicces fekete fiatalember fogadott minket, amolyan reggelit felügyelő és utántöltő emberke. Mindenkitől megkérdezte, hogy honnan, milyen országból jött. Természetesen még ő sem hallott soha Magyarországról, ezért nálunk folyton csak visszakérdezett, hogy "Hungry?" (= éhes). Még szerencse, hogy volt ott egy másik kedves vendég, aki segített nekünk, hogy nem azt kérdezi a bácsi, hogy mik vagyunk, hanem hogy honnan jöttünk...

Nade... Megreggeliztünk, majd elmosogattunk magunk után (ha tudtam volna, hogy ez így működik, valószínű inkább magam előtt is elmosogattam volna...), és elindultunk a Washington-emlékműhöz, hogy a torony tetejéről megcsodálhassuk a kilátást. (Az előző postban elfelejtettem írni, hogy a csúcson lévő, oldalanként két-két ablak pirosan villog, és olyanok, mintha az emlékmű szemei lennének.) Én a magasban nem készítettem képeket, úgyhogy ezzel is adós maradok egyenlőre. Mivel ez van gyakorlatilag a középpontban, szinte minden látszik fentről: észak felé a Fehér Ház, kelet felé a Kapitólium, délre a Jefferson-emlékmű, a Potomac-folyó és egy kicsit a Pentagon, nyugat felé pedig a Lincoln-emlékmű és a Reflecting Pool. Lefelé, mialatt a lifttel megtettünk az 500 lábas (kb. 150 m-es) utunkat, mutattak érdekes kőbe vésett ábrákat, amik még az építés idejéből származtak.

Ezután kelet felé vettük az irányt, vagyis a Kapitólium felé. Itt körülbelül tizenkettedszerre is átmentünk fémdetektoron (persze, órát, láncot, övet mindig levenni előtte...), az ugyanis sehol nem maradhat el. Itt a körbevezetéshez kaptunk hangos tájékoztatót is, ahol meséltek a Kapitólium történetéről, építéséről, átépítéséről stb., meg pl. hogy milyen erősek az oszlopok, amik a kupolát tartják, de számokra nem emlékszem, és amúgy is értelmetlen (US customary, és nem metrikus [javítva]) mértékegységben mondták...

Sajnos a Kapitóliumról is csak később tudok képeket mutatni, csakúgy, mint a következő állomásunkról, a Légi- és Űrmúzeumról. Ez utóbbi látogatása is nagyon jó kis program volt egyébként. Repülők, űrhajók, űrszondák modelljei voltak kiállítva, például a Columbia és ehhez hasonlók. Volt néhány 1:1 méretarányú darab is. Még Jankának is nagyon tetszett, pedig ő volt a legkevésbé érdekelt az egészben. És ez a múzeum is teljesen ingyenes volt.

Bár mindenki ódzkodott tőle, azért csak sikerült rávennem a többieket, hogy még menjünk el megnézni a Pentagont. Ennek a közelében a többiek se csináltak képet, és persze én sem, ellenkező esetben valószínűleg ez a bejegyzés már nem születhetett volna meg. (Szinte méterenként volt "NE FOTÓZZ!!!" tábla...) Megnéztük az ottani 9/11-es emlékművet, és utána még elsétáltunk a közelben lévő légierős emlékműhöz (Air Force Memorial). Itt már elég messze voltunk ahhoz, hogy lefényképezhessük a Pentagont is, íme:

Washington-emlékmű, Pentagon, repülőgép

Egyébként engem kicsit meglepett, de be lehet jutni szétnézni (ugyanígy a Fehér Házba is), de ahhoz 1-3 hónappal korábban kell jelentkezni, és nekem külföldinek még a szokásosnál is bonyolultabb, úgyhogy ezt majd legközelebb.

A harmadik napról a következő bejegyzésben!

Washington, D.C. - A kezdet

Az időm ugyan most se engedi, de úgy érzem, nem várhattam tovább a washingtoni bejegyzés megírásával. (Főleg hogy hamarosan Kanadáról kell majd írnom.) Mivel még csak az én fotóim állnak rendelkezésre, én pedig sokszor nem fényképezek ("a többieknek úgyis megvan"...), néhány dologról nem tudok (jó) képet feltölteni, de idővel ezt is igyekszem majd korrigálni.

Szóval... hogy is kezdődött el... November 11. (csütörtök) az USA-ban állami ünnep (Veterans Day), így tehát suli se volt. A pénteki angolórát kihagyva pedig már négy napos lett a hétvége, így megszületett a kirándulás ötlete. Csütörtökön 5:15-kor indultunk el a Babcockból, hogy elérjük a bostoni 8:30-as gépet. A társaság ugyanaz volt, mint New Yorkban: hárman magyarok, Lindsey és Marloes hollandok. Az Airtran gépével a tervezett 1 óra 20 perc helyett 1 óra 5 perc alatt meg is érkeztünk a Baltimore-i reptérre (BWI), ahonnan mindössze fél órás buszutat követően Washington közepén találtuk magunkat. Innen még kicsit metróztunk a hostelig, ahol kiderült, hogy megint női szobába akartak rakni minket. Én már nem szóltam semmit... Viszont a hibáért cserébe nem tízágyas, hanem egy nyolcágyas szobát kaptunk. Éljen! (A hostel egyébként ugyanahhoz a lánchoz, a Hostelling Internationalhoz (röviden HI) tartozott, mint amelyik New Yorkban is.)

Washingtoni utcakép

Délután elindultunk, hogy nyakunkba vegyük a várost. Az elején nem is igazán akartuk elhinni, hogy a nagy amerikai fővárosban sétálgatunk, hiszen még szinte embert is alig lehetett az utcán látni, annyira nyugis volt minden. Egyébként minden nagyon szép, rendezett, tiszta.

Nagyobb térkép

A fenti térképen látható, hogy hol volt a szállásunk (a 11. és a K utca sarkán... fantáziadús nevek :)). A térképre nézve talán nem meglepő, hogy az első utunk a Fehér Házhoz vezetett. Egyébként nagyjából minden látnivaló ezen a környéken csoportosult.

Egy nem túl jó kép a Fehér Házról

Innen már látszott a Washington-emlékmű is, ahová aznap már sajnos nem tudtunk bemenni, mert minden jegy elkelt. Belépőért egyébként itt semmilyen állami jellegű múzeumban vagy látványosságnál nem kellett fizetni.

Mit nekem egy kis Washington-emlékmű...

Mire ott is körbenéztünk, sétálgattunk a napos időben (kb. 15-20°C volt, november közepén!), szép lassan be is sötétedett. Már csak arra volt energiánk, hogy átsétáljunk a szintén közelben lévő 2. világháborús emlékműhöz, ahol a Lincoln-szobor is található.

A 2. világháborús emlékmű, háttérben a Lincoln-emlékmű

Látvány Lincoln bácsi lábaitól
Vajon miért hívják a tavat Reflecting Poolnak? :)

Szerintem egyébként Forrest Gump is itt beszélt, és Jenny ebben a tóban rohant oda hozzá, de már olyan rég láttam a filmet, hogy nem vagyok biztos benne.

A másnapi korán kelésre való tekintettel ezután vissza is battyogtunk a hostelbe, és lefeküdtünk.

Folytatás következik...