Pénteken, november 26-án, amikor az amerikaiak már teleették magukat a hálaadásra készített pulykával, elindultunk Montrealból. Mivel éjjel valami ónos esőhöz hasonló esett, először jeget kellett kaparni -- jégkaparó nélkül.
 |
| A jégpáncéllal borított autó a szálláshely "parkolójában" |
Egy-két felesleges kör után -- mialatt rájöttem hogy vannak franciául az égtájak -- rátaláltunk a 40-es útra, amin Ottawáig autózhattunk. Közben is volt, hogy kicsit havazott, de alapvetően tiszta időnk volt.
 |
| Úton Ottawa felé a 417-esen |
Ottawában elkocsikáztunk egészen a belvárosig; a Parlamenttől pár utcányira álltunk meg. A környék csodálatos volt, és -- nem utolsó sorban -- jó volt végre újra angol feliratokkal találkozni. Hasonlókat mondhatok a városról, mint Washingtonról, miszerint szép, rendezett, tiszta, de itt azért még élet is volt a városban, pedig csak alig több, mint 800 ezer fő lakja (és az egész metropoliszt is csak 1,1 millió).
Ahogy odaértünk, még 4 óra körül éppen elcsíptük a naplementét a Parlament közelében.
 |
| Ottawai naplemente |
Ezen kívül tulajdonképpen már csak a Quebec-et Ontariotól elválasztó, eléggé széles Ottawa-folyó partján tudtunk sétálgatni, hiszen a parkolóóra ketyegett, és még többszáz kilométer volt hátra aznap Torontóig.
Ez a kis villámlátogatás tehát épp annyira volt elég, hogy tudjam, még szívesen visszamennék Ottawába! Élhető városnak tűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése