Gyilkos hullámok

Azt hiszem, a sulikezdés előtti utolsó szabadnapunk felülmúlta az elképzeléseinket. Kedves kanadai Steve barátunk és barátnője invitált minket egy vasárnap délutáni strandolásra. E célból Hampton Beach-et választottuk, ami kb. 25 mérföldre, azaz 40 km-re van az egyetemtől.

Ragyogó napsütéses idő lévén az Atlanti-óceán homokos partja megtelt strandolókkal, parkolóhely is épphogy akadt még Steve Subarujának. Én még sose voltam óceánparton ezelőtt, így nagy élmény volt élőben tapasztalni, hogy milyen is az valójában. A parttól csak néhány méterre lehet (és szabad) csak bemenni, hiszen a szélcsendes időben is méteres hullámok voltak, például ilyenek:

A vízhőmérsékletet olyan 20-22°C közöttire tippelném, viszont egyáltalán nem éreztük hidegnek, mivel mindannyian iszonyatosan élveztük a hullámok meglovaglását.

Ha jó időben és ütemben sikerült elkapni, akkor a tetején utazhattunk egészen a partig (akár 15 métert is), ahol aztán jött a nagy csobbanás, majd a visszaáramló víz szippantott újra befelé. Az egyik földetéréskor kicsit bele is döngölődtem a homokos-kagylós talajba, ami a bőrömnek kevésbé tett jót, ráadásul a sós víz azonnal el is kezdett csípni -- de túléltem, és ez így volt jó :) Feltápászkodtam és mentem újra...

==> Steve, Ania, én, Máté, Janka ==>

Hatalmas élmény volt, még este is éreztem a lábamban a hullámokat :) Azóta már megvolt az első tanítási nap is, csak hogy ne felejtsük el, miért is jöttünk mi ide valójában, de erről majd legközelebb írok.

Zárásként visszautalván a kettővel ezelőtti bejegyzésemre: Hihetetlen, de múltkor még egy rendőr is minden ok nélkül ránkköszönt, hogy "hey guys" :) Ennél meglepőbb talán csak a konyhásnéni volt, aki így: "hey honey(!), how are you doin'?"...